NYILVÁNOS ESEMÉNYEK BIZTONSÁGÁNAK BIZTOSITÁSA
Egyesületünk célja az országutakon vagy azokon kívül zajló sportrendezvények vagy egyéb jellegű nyilvános események biztonságának biztosítása, kihasználva a két keréken guruló járművek, a motorkerékpárok által nyújtott mobilitás előnyeit.
Rólunk
FORRÓ MIKLÓS BOTOND
Designeri háttérrel a dolgokra való rálátás is kissé eltér a szokványostól, és ez az apró részlet képezi azt a motort, amely előre hajtja az egész csapatot.
BILIBÓK LÁSZLÓ
Higgadt és kiszámított, táblázatokkal élő személy, egészen addig, amíg motorra nem száll. Ha egyszer felülhetett a motor nyergébe, egykönnyen nem lehet a nyomába érni, akár offroad-ról, akár országútról van szó.
TÓTH CSABA
A mi „Crazy Guy”-unk. Amellett, hogy a hírnök és ellenőr szerepét tölti be a versenyek alatt, amikor bolyák körül cirkál, ő az a személy, aki a lehető legközvetlenebb és leghatékonyabb módon kezeli a leginkább kényes kérdéseket is.
Rólunk írták
Legutóbbi események
A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves M.C. közösen figyelemfelkeltő felvonulást szervez Csíkszeredában, május 12. pénteken 17:00 órai kezdettel “Motorozz Velünk” címmel.A felvonulás célja felhívni a figyelmet a motorosok egyre sűrűbb jelenlétére a közutakon.Szeretnénk, ha a kölcsönösség jegyében jobban odafigyelnénk egymásra a közutakon – autósok és motorosok – a balesetek elkerülésének érdekében.A felvonulásra a Szabadság téren fogunk gyülekezni.Szeretettel várunk…
A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC újra megszervezi a hagyományos motorkerékpáros vezetéstechnikai tréningeket, Csíkszereda csíkcsicsói kijáratánál található R.A.R. udvarán.A koedukált képzést: 2023. május 20, szombaton, 10:00 órai kezdettel.Illetve a CSAJOS vezetéstechnikai képzést, május 21. vasárnap 10:00 órai kezdettel.A képzéseket Bálint Levente barátunk, a Wide Road oktatója tartja.A tanfolyam résztvevői a következő gyakorlatokon fognak részt venni:• Helyes testtartás…
Úgy illik, hogy így, év vége fele, beszámolót, értékelőt tartson minden civil szervezet. A Safety Bike Egyesület sikeres évet zárhat, hiszen 17 esemény szerepelt a naptárában. Ebből 11 esemény a kerékpáros versenyek, amelyekre hivatalosak voltunk, illetve 6 saját rendezésű. Megtartottuk a hagyományos szezon nyitó és záró rendezvényeinket, a Safety Bike Nyílt napokat, ahol vezetéstechnikai képzésen vehettek részt az érdeklődők, óriási…
Egyesületünk székhelye
Csíkszereda, Kas utca 2