Szponzoraink

Partnereink

Rólunk írták

A Safety Bike Egyesülettel 2019 évben kerültem közelebbi kapcsolatba egy motoros oktatás során. Végtelen jóérzéssel töltött el, hogy kivétel nélkül minden jelenlévő tagját az „alázat és önképzés” fonala hálózta be. A csapatszellem, a példamutató egység és fegyelem számomra is motivációt jelentett és nagy megtiszteltetés, hogy azóta is együtt dolgozhatok velük!

Felelősséggel önmagukért és másokért, jó emberekkel jó célok érdekében – ez jellemzi meglátásom szerint az Egyesületet.

Bálint F. Levente

Szakoktató, vezetéstechnikai tréner

A Safety Bike csapatát még megalakulásuk előttről ismerem. Munkájukat mindig a legnagyobb szakértelemmel végzik. A csapat tagjai egyenként, személyes fontossági sorrendjüket félre téve, dolgoznak a sportolók biztonságáért. Ez az elhivatottság verseny alatt érződik a legjobban, amikor ez a csapat dolgozik egy versenyen, tudom, hogy mindenki célba ér sértetlenül.

Györfy Zoltán

Főbíró, Román Kerékpáros Szövetség

“A Safety Bike csapatát a megalakulásuktól kezdődően ismerem. Kezdetben versenyzőként élvezhettem szolgáltatásaikat, akkor ez főként az életet mentő frissítő víz vagy épp egy banán biztosításával nyilvánult meg. Később,  versenyszervezőként jöttem rá igazán a szolgáltatásuk fontosságára. Ők azok, akik az útvonalbiztosítást teljes vállszélességgel vállalják, mozgó bírók adott esetben, fotós és videós szakembereket szállítanak igény esetén a legjobb felvételek érdekében.

Véleményem szerint egy nagyon jól összeszokott csapat, nyitottak és közreműködőek. Nem kérdéses szükségességük a kerékpár versenyeken, sőt minél nagyobb számban lévő jelenlétük növeli a verseny szintjét a biztonságosság tekintetében!”

Sebestyén Szabolcs

Novak Cycling Team manager

Legutóbbi híreink

szoknyás gurulás harmadszor

Harmadik alkalommal, 2026. július 18. szervezték meg a szoknyás gurulást, a székelyföldi női motorosok figyelemfelkelő motoros felvonulását. Ezúttal az esemény nem csak a felvonulásról szólt, hanem interaktív játszóházat alakítottak ki a csíkszeredai Szabadság téren a gyerekeknek, ahol a közlekedésbiztonság témakörében lehetett festegetni, kérdőíveket kitölteni és a kirakott pályán gyakorolni a közlekedési szabályokat. Továbbra is a kezdeményezés célja, hogy felhívja a…

Szebeni Körverseny, a mindenkori kihívás

A Safety Bike Egyesület tagjai részt vettek 2026. július 4-7. között megrendezett nagyszebeni Turul Ciclist Al Sibiului, UCI – nemzetközi kerékpárverseny biztosításában. Az Egyesület több mint 40 motorosa a román hatóságokkal, rendőrséggel, csendőrséggel együttműködve, magas szakmai színvonalon és balesetmentesen biztosította a mezőnyt a rajttól egészen a célig. Biztosítási munka, médiások és bírók szállítása, információ közlés, irányítás, akadályok és irányjelzés, felvezetés…

második motoros tréning – 2026

Hihetetlen, hogy milyen szerencsénk volt, több ízben is: az előrejelzéshez képest kitartott velünk a jó idő szinte végig, na jó egy kicsit esett az eső, de csak a képzés vége fele, az utolsó feladat előtt. De az pont jó volt mert nedves aszfalton is lehetett gyakorolni. Szintén jó volt, hogy időben el tudtuk kezdeni a képzést, senki nem késett, sőt…

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Be safe always...

Let's Ride...

Asociatia Safety Bike © 2026. All rights reserved.